Ajánlós

Reklámok

<3

IMG_0783.JPGIMG_0694.JPGIMG_0622.JPGIMG_0612.JPGIMG_0583.JPG

Fordulópontok

Nem tudom, hogy volt-e már ilyen érzésetek, de a szakítás után leginkább úgy éreztem magam, mint aki lassú fuldoklás után felbukkan a vízfelszínre és hirtelen levegőt kap. Persze lehetne sokat írni arról, hogy mégis, miért kellett ott a víz mélyén lebegni ennyi ideig és csak bámulni a hínárerdőt, meg miért nem vettem észre, hogy ez nem jó – egyikünknek sem – de az egy privátabb blogposzt témája lenne. Mindenesetre az élmény olyan volt, hogy nagyon sok tekintetben felrázott és megváltoztatott, miközben sok tekintetben meg visszataláltam magamhoz.

Nagy felismerés volt nekem, hogy az elmúlt években valószínűleg azért – is – híztam el minden korábbinál jobban, mert valami hiányzott érzelmileg. Érdekes, hogy valószínűleg anyám is ezért túlsúlyos. Emellé a felismerés mellé tegyük hozzá, hogy jövő évben, márciusban 40 leszek. Szép kerek szám, majdnem az élet második harmadának végét jelöli nekünk, férfiaknak. Az utóbbi évben már nagyon éreztem, hogy nem okés az elhízás, hogy nem vigyázok magamra és az előbbi kettő ok – meg nyilván az arcba mászó egyértelmű tény, miszerint egyedül fekszem le aludni – elég volt ahhoz, hogy tekerjen egy nagyot a hozzáállásomon. Igazából nem büszkélkedni akarok, még csak nem is a kedvenc háziorvosomat megnyugtatni (helló Ádám), de az elmúlt öt hétben öt kilót adtam le, ami az elejétől számított másik öttel együtt a mozgáshoz értő cimboráim szerint is elismerésre méltó. Mindezt úgy, hogy nem lettem fitnessznáci, csak elkezdtem itthon, a magam módján kétnaponta mozogni (örök hála itt is Péternek, aki a TF-es végzettségével és a hitelességével jókor segített pár jótanáccsal), elhagytam az édességet és igyekszem több zöldséget és gyümölcsöt enni. Nem mondtam le a baconről, nem mondtam le a rántotthúsról, de még a sültkrumpliról sem, bár igyekszem rizst enni helyette. Ami igazán jó érzés, hogy nem is a kilók számítanak igazán, hanem az, hogy jobban érzem magam a bőrömben, ki tudok simán kelni a fotelből, lassan már simán leguggolok, hogy a cipőmet bekössem, sőt, feljövök a hetedikre is egy rövid pihenővel. Kibaszott jó érzés, főként, hogy tudom, eljön majd az a súly is, amikor meg lehet venni a futócipőt és lehet menni a patakpartra a kedvenc zenéimmel a fülemben, futni. Sőt, ami most napról napra egyre jobban szilárdul meg vágyként, újra lóra akarok ülni.

A fenti mellett rengeteget foglalkozom a kis lelki világommal. Beszélgetések, korábbi bejegyzések olvasgatása, filmek újranézése, önreflexió a köbön. Keresem, kutatom, hogy hová tartok, honnan jövök, mikor hol mit basztam el, mit kell másként csinálni, mire vágyom, mire figyeljek valójában. Nem segít különösebben, hogy most – évek óta először – a melóhelyen a csapat is meg van kicsit reccsenve, szóval oda is sok energia megy el, de szerencsére marad magamra is. Valószínűleg ott is és itthon is az van, hogy időnként változni kell.

És akkor tegyük ide még azt is, ha már így magamról írok, hogy az online társkeresésnek hála nagyon úgy tűnik, hogy van valaki, aki semmilyen korábbi mintába nem illik bele, akivel kölcsönös a vonzalom, akivel megvalósulhat valami, amiről sokszor úgy éreztem, le kell mondani. Persze nem én lennék, ha nem így oldanám meg az életben a család kérdését, de ha a sors így hozta, hát így hozta. Szerelmes vagyok, mint valamikor 16 évesen, zökkenőmentesen, lépésről lépésre, hozzám képest szokatlanul lassan, de itt vagyunk. Még azt is tudni véljük, hogy a második találkozásunkkor eldőlt minden. Még csak sejtem érzések és gondolatok szintjén, hogy ha ez működik, akkor valószínűleg a következő évek során nagyon megváltozik majd az életem, de ezt a változást vágyom, előrelépésnek érzem és ha magamba nézek, évekkel ezelőtt meg kellett volna történnie. Persze melletted minden könnyűnek és világosnak tűnik… szia Anna. 🙂 Tudtam, hogy mit keresek és te minden “elvárásomnak” megfeleltél, sőt, felül is múltad azokat, egytől egyig. Igen, valószínűleg pont engem kerestél és csuda érzés, hogy itt lehetek neked. Szeretlek és ezt csak azért írom ide, mert úgysem olvasod a blogomat. 😀 Meg úgyis tudod. 🙂 És bár Sztellussal épp csak egy percre találkoztam, már most is szeretem. Persze nem úgy, mint téged, de majdnem. 🙂

 – Milyen szerelmesnek lenni? (…) Milyen az? Boldogok és szomorúak vagyunk egyszerre?

– Igen, többé kevésbé.

Les Enfants du Marais

Dolgaim

Nagy rendrakásban vagyok. Van hely és van mit elpakolni. Persze vannak fiókok, amiket nem szedek szét, mert ahhoz kevés egy hétköznap este, de eljön majd annak is az ideje a szabadság alatt. Jó ilyenkor selejtezni, meglepően sok limlom előkerül: van mit elrakni és még több, amit ki lehet dobni.

Egyébként egészen jól vagyok, élvezem az itthonlétet, még ha ez a hét is rettentő sűrűre sikeredett is. Öt játék van ezen a héten… ebből három szerepjáték, egy kártya, szombaton pedig társas. De legalább a társaság változatos: Benedeken kívül talán nem játszom kétszer ugyanazzal az emberrel. Közben gondosan töltötegetem a játéknaplót, érdekes lesz az évvégi számvetés.

Hála az életmódváltásnak és a rendszeres, még ha kis mozgásnak is, a fogyás szépen lassan, de halad és lekopogom, egészen jól bírom. Van egy csomó felszabadult energiám, amit lassan sikerül kreatív dolgokba is forgatni, meg persze újra emberek felé fordulni. Ez elsősorban egy lány, akivel a vasárnapokat töltöm, meg a kollégáim, de ha valaki úgy érzi, hogy koccana, ne tartsa magában. Orsival például érdekes és jó beszélgetés kerekedett ki a múlt héten, ezúton is szurkolok a jövőhöz. Újra látom rendszeresen Ferit, pénteken Ildivel sikerül találkozni, ha minden jól megy, és persze az unokaöcséimmel, húgomékkal is sikerült az utóbbi hetekben viszonylag sok időt tölteni, ami mindig feltölt.

Érdekes élmény egyébként terápiás jelleggel autózni. Nem mondom, hogy olcsó mulatság, de az M0-ás csíkja Ferihegytől Óbudáig pont elég némi zenehallgatásra és néha hangos gondolkodásra.

Borges: Szerelmes képzelgés

Se fényes homlokod meghittsége, mint az ünnep,
se megszokott, bár rejtélyes és néma kislány-tested,
se beszédben vagy hallgatásban folytatódó életed
nem lehet olyan rejtélyes kegy,
mint álmodat elnézni, amint
karjaim vigíliájába simul.
Te, akit újra szűzzé vált az álom mindenekfeletti erénye,
nyugodtan ragyogó, mint az emlékek közt felsejlő boldogság,
életed ama partjára hívsz, amely nem is tiéd.
Nyugalomba merülve
nézem léted e végső partvidékét,
s talán először látlak úgy,
ahogy az Isten láthat,
szétszórva az Idő káprázatát,
szerelem nélkül, nélkülem.

Invictus

Out of the night that covers me,
      Black as the pit from pole to pole,
I thank whatever gods may be
      For my unconquerable soul.
In the fell clutch of circumstance
      I have not winced nor cried aloud.
Under the bludgeonings of chance
      My head is bloody, but unbowed.
Beyond this place of wrath and tears
      Looms but the Horror of the shade,
And yet the menace of the years
      Finds and shall find me unafraid.
It matters not how strait the gate,
      How charged with punishments the scroll,
I am the master of my fate,
      I am the captain of my soul.
Reklámok