Szenvedés

Nem tudom, hogy a betegség bujkál-e bennem, vagy csak álmos vagyok és nem tudom rendesen kialudni magam, esetleg csak az ősz és a kevés napsütés, de kutyául vagyok. Nyűgös vagyok, fáradt, konkrétan fájnak a lábaim, pedig már harmadik napja, hogy reggel tornáztam. Nátha van egy kicsi, de nem több, mint bármikor máskor így ősszel. Tököm kivan. 

Közben megy az RDR2, ami tökéletes vadnyugat-szimulátor, immerzív és gyönyörű, nem nagyon akaródzik kijönni belőle. Gyűlnek a karácsonyi ajándékok, a fiúknak épp dínóra vadászunk a húgommal, meg van egy terv, amihez kell majd egy füzet, de az Árkádból tegnap már kifordultam, akkora volt a tömeg. Megnézem majd itt a papírboltot, elvileg elég nagynak tűnik. Mondjuk kérdés, hogy egy gyereknek, aki úgy tudja, hogy a Jézuska hozza az ajándékot, illik-e kézzel készített dolgot csinálni? 

Nem bánom, hogy a most hétvégén nincs szerepjáték – csak péntek este – így az Annával töltött nap mellett otthon kockulhatok, forró teát szürcsölgetve. 

Jó lett a Spotify éves kedvenc zenéimet összefoglaló listája. 

Reklámok

Beköszönés

Szóval az van, hogy minden nagyon jól van. Lassan alakulnak a dolgok, ahogy Ádám mondta, azért a gyermekét egyedül nevelő nő hoz magával problémákat, de semmi áthidalhatatlan, mindenhez csak egy kis türelem kell, ami egyébként ilyen szeretet mellett bőven jut mindenre. És csoda érzés építkezni, ismerkedni, közeledni úgy, hogy minden lépés után csak biztosabb a kapcsolat és csak ámulok, hogy miféle embert ismerhetek meg és akinek a szeretetét kapom. Szóval néha túlcsordul a szív, és ahogy Cri Cri mondja a Lápvidék gyermekeiben: a szerelem olyan, hogy az ember boldog és szomorú egyszerre. ❤

Csak úgy…

… minden jó. 🙂

 

 

 

 

<3

IMG_0783.JPGIMG_0694.JPGIMG_0622.JPGIMG_0612.JPGIMG_0583.JPG

Fordulópontok

Nem tudom, hogy volt-e már ilyen érzésetek, de a szakítás után leginkább úgy éreztem magam, mint aki lassú fuldoklás után felbukkan a vízfelszínre és hirtelen levegőt kap. Persze lehetne sokat írni arról, hogy mégis, miért kellett ott a víz mélyén lebegni ennyi ideig és csak bámulni a hínárerdőt, meg miért nem vettem észre, hogy ez nem jó – egyikünknek sem – de az egy privátabb blogposzt témája lenne. Mindenesetre az élmény olyan volt, hogy nagyon sok tekintetben felrázott és megváltoztatott, miközben sok tekintetben meg visszataláltam magamhoz.

Nagy felismerés volt nekem, hogy az elmúlt években valószínűleg azért – is – híztam el minden korábbinál jobban, mert valami hiányzott érzelmileg. Érdekes, hogy valószínűleg anyám is ezért túlsúlyos. Emellé a felismerés mellé tegyük hozzá, hogy jövő évben, márciusban 40 leszek. Szép kerek szám, majdnem az élet második harmadának végét jelöli nekünk, férfiaknak. Az utóbbi évben már nagyon éreztem, hogy nem okés az elhízás, hogy nem vigyázok magamra és az előbbi kettő ok – meg nyilván az arcba mászó egyértelmű tény, miszerint egyedül fekszem le aludni – elég volt ahhoz, hogy tekerjen egy nagyot a hozzáállásomon. Igazából nem büszkélkedni akarok, még csak nem is a kedvenc háziorvosomat megnyugtatni (helló Ádám), de az elmúlt öt hétben öt kilót adtam le, ami az elejétől számított másik öttel együtt a mozgáshoz értő cimboráim szerint is elismerésre méltó. Mindezt úgy, hogy nem lettem fitnessznáci, csak elkezdtem itthon, a magam módján kétnaponta mozogni (örök hála itt is Péternek, aki a TF-es végzettségével és a hitelességével jókor segített pár jótanáccsal), elhagytam az édességet és igyekszem több zöldséget és gyümölcsöt enni. Nem mondtam le a baconről, nem mondtam le a rántotthúsról, de még a sültkrumpliról sem, bár igyekszem rizst enni helyette. Ami igazán jó érzés, hogy nem is a kilók számítanak igazán, hanem az, hogy jobban érzem magam a bőrömben, ki tudok simán kelni a fotelből, lassan már simán leguggolok, hogy a cipőmet bekössem, sőt, feljövök a hetedikre is egy rövid pihenővel. Kibaszott jó érzés, főként, hogy tudom, eljön majd az a súly is, amikor meg lehet venni a futócipőt és lehet menni a patakpartra a kedvenc zenéimmel a fülemben, futni. Sőt, ami most napról napra egyre jobban szilárdul meg vágyként, újra lóra akarok ülni.

A fenti mellett rengeteget foglalkozom a kis lelki világommal. Beszélgetések, korábbi bejegyzések olvasgatása, filmek újranézése, önreflexió a köbön. Keresem, kutatom, hogy hová tartok, honnan jövök, mikor hol mit basztam el, mit kell másként csinálni, mire vágyom, mire figyeljek valójában. Nem segít különösebben, hogy most – évek óta először – a melóhelyen a csapat is meg van kicsit reccsenve, szóval oda is sok energia megy el, de szerencsére marad magamra is. Valószínűleg ott is és itthon is az van, hogy időnként változni kell.

És akkor tegyük ide még azt is, ha már így magamról írok, hogy az online társkeresésnek hála nagyon úgy tűnik, hogy van valaki, aki semmilyen korábbi mintába nem illik bele, akivel kölcsönös a vonzalom, akivel megvalósulhat valami, amiről sokszor úgy éreztem, le kell mondani. Persze nem én lennék, ha nem így oldanám meg az életben a család kérdését, de ha a sors így hozta, hát így hozta. Szerelmes vagyok, mint valamikor 16 évesen, zökkenőmentesen, lépésről lépésre, hozzám képest szokatlanul lassan, de itt vagyunk. Még azt is tudni véljük, hogy a második találkozásunkkor eldőlt minden. Még csak sejtem érzések és gondolatok szintjén, hogy ha ez működik, akkor valószínűleg a következő évek során nagyon megváltozik majd az életem, de ezt a változást vágyom, előrelépésnek érzem és ha magamba nézek, évekkel ezelőtt meg kellett volna történnie. Persze melletted minden könnyűnek és világosnak tűnik… szia Anna. 🙂 Tudtam, hogy mit keresek és te minden “elvárásomnak” megfeleltél, sőt, felül is múltad azokat, egytől egyig. Igen, valószínűleg pont engem kerestél és csuda érzés, hogy itt lehetek neked. Szeretlek és ezt csak azért írom ide, mert úgysem olvasod a blogomat. 😀 Meg úgyis tudod. 🙂 És bár Sztellussal épp csak egy percre találkoztam, már most is szeretem. Persze nem úgy, mint téged, de majdnem. 🙂

 – Milyen szerelmesnek lenni? (…) Milyen az? Boldogok és szomorúak vagyunk egyszerre?

– Igen, többé kevésbé.

Les Enfants du Marais

Dolgaim

Nagy rendrakásban vagyok. Van hely és van mit elpakolni. Persze vannak fiókok, amiket nem szedek szét, mert ahhoz kevés egy hétköznap este, de eljön majd annak is az ideje a szabadság alatt. Jó ilyenkor selejtezni, meglepően sok limlom előkerül: van mit elrakni és még több, amit ki lehet dobni.

Egyébként egészen jól vagyok, élvezem az itthonlétet, még ha ez a hét is rettentő sűrűre sikeredett is. Öt játék van ezen a héten… ebből három szerepjáték, egy kártya, szombaton pedig társas. De legalább a társaság változatos: Benedeken kívül talán nem játszom kétszer ugyanazzal az emberrel. Közben gondosan töltötegetem a játéknaplót, érdekes lesz az évvégi számvetés.

Hála az életmódváltásnak és a rendszeres, még ha kis mozgásnak is, a fogyás szépen lassan, de halad és lekopogom, egészen jól bírom. Van egy csomó felszabadult energiám, amit lassan sikerül kreatív dolgokba is forgatni, meg persze újra emberek felé fordulni. Ez elsősorban egy lány, akivel a vasárnapokat töltöm, meg a kollégáim, de ha valaki úgy érzi, hogy koccana, ne tartsa magában. Orsival például érdekes és jó beszélgetés kerekedett ki a múlt héten, ezúton is szurkolok a jövőhöz. Újra látom rendszeresen Ferit, pénteken Ildivel sikerül találkozni, ha minden jól megy, és persze az unokaöcséimmel, húgomékkal is sikerült az utóbbi hetekben viszonylag sok időt tölteni, ami mindig feltölt.

Érdekes élmény egyébként terápiás jelleggel autózni. Nem mondom, hogy olcsó mulatság, de az M0-ás csíkja Ferihegytől Óbudáig pont elég némi zenehallgatásra és néha hangos gondolkodásra.

Reklámok