Hétvége

Kedves Naplóm,

Minden fránya köhögős ocsmány hurutos megbetegedés ellenére ez a hétvége igencsak jóra sikeredett. Kezdjük ott, hogy pénteken Mice & Mystics, Olíviáékkal. Lassan szokjuk a szabályokat, gyakrabban kellene játszanunk, mert az a játék egyrészt cuki, másrészt tök jó kis egyszerű koop stratégia, harmadrészt egy kicsit már-már szerepjáték, legalábbis rengeteg elem onnan jön, az evidens. Szombaton aztán Masks of Nyarlathotep. Sokáig tervezgettem, hogy miként is lenne ez jó, kinek a karakterét kellene csaliként felhasználni, hogy a többiek végre bevegyék magukat Harlembe, végül adta magát a lehetőség az esti hazautakkal Ms. Beckingsdale révén. Remek volt utána a beszélgetés is, geekségekről, szerepjátékról, sci-firől, az ilyen esték miatt is éri meg ezt a társaságot összerántani. Miri cuki volt, hogy itt aludt, még este míg Ágira vártunk, dumáltunk jót. Másnap délelőtt programost tábor-szervezés, ami szintúgy jól sikerült, rengeteg ötletet kipörgettünk, még be kell írjam a drive doksikba őket. Utána Middle Earth Quest, ami szintúgy remek élmény volt. Elment vele ugyan a délután, de nem bántam, hangulatos, remekül hozza a Sauron elleni küzdelem hangulatát és egészen jól alakult, hogy fej-fej mellett voltunk hárman Yzak ellenében a győzelem felé. Épp csak hazaértem aztán, hogy Mage: the Awakening karaktereket generáljunk a hármassal, ami szintúgy jónak ígérkezik és örülök, hogy bízhattam a kedves játékosaimban, már formálódik a történet, aminek ki lesznek szegény tinédzserek téve.

Persze meglett a két nap végigdumálásának a böjtje, majd kiszakad a torkom köhögésnél, furcsa félig-meddig lázas állapot, pocsék éjszaka. (Ági mondta, hogy a Coldrexben koffein volt, és ez elég volt ahhoz, hogy késő éjjelig félálomban forgolódjak és szarul érezzem magam), majd alig bírjak reggel kikelni az ágyból, ipari porszívóval tisztítsam ki a felsőlégútjaimat, hogy mostanra legalább a látszatát megteremtsem annak, hogy vár a munka. Blöeh.

Ja, és azért jusson mára is jóság, várom a UPS-es futárt, hogy elhozza az UbiWorkshopos csomagot, benne az Encyclopediával és egy kirakható keménypapír leporellóval (timeline):

Assassins-Creed-Encyclopedia-pages3[1]

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: