Félpocsék hétvége

Szóval a pénteki migrén délután kiújult, olyannyira, hogy újabb két gyógyszer után aludtam három órát, ahelyett, hogy dolgoztam és/vagy az AC IV-el játszottam volna. Aztán szombatra Diplomacy, de reggel kilenckor már kapartam a pultot a patikában, hogy adjanak bármit, de erős legyen. 800 mg-os cuccot adott a néni, amit úgy nyeltem be az előző gyógyszer bevétele után két órával, mint kacsa a nokedlit. Így aztán elmúlt egy óra múlva a dolog annyira, hogy végül sikerült a játékra is koncenrálni, ami nem sikerült rosszul. Hazafelé megint jött, szépen, hátulról, fokozatosan és megállíthatatlanul. Ekkor már egyértelmű volt számomra, hogy valószínűleg az antihisztamin gyógyszer lesz a hibás, mert két napos frontot még sosem tapasztaltam. Szombat este kinyúltam megint, Idhren születésnapja helyett is a szemhéjam belsejét néztem a csöndes, sötét szobában, gyógyszer ide vagy oda. Mivel szombat este már nem vettem be az antihisztamint, ezért aztán vasárnap tompán, de egész jól voltam, mára visszatért a száraz köhögés, ami valójában nem is a klasszikus értelemben vett köhögés, csak mintha valami birizgálná és ingerelné a tüdőd felső járatait, de hiába erőköldsz, hányingerig öklendezel, semmi. Mellé lett jó kis nátha is, 10 zsebkendő / óra átlagfogyasztással.

No, szóval a kedves egészségem bekaphatja, ma visszamegyek a dokinénihez, hátha van valami ötlete. Közben próbálok dolgozni, mert két kutatást el kellene indítani, egynek meg a riportját angolra fordítani. Bleh.

Reklámok

One thought on “Félpocsék hétvége

  1. insanekismano szerint:

    Mielőbbi jobbulást kívánok!

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: