A vezetésről

Az idei táborszervezés kapcsán többször is gondolkodtam rajta, hogy mit jelent vezetőnek lenni. Sok közhellyel tarkított gondolatfolyam következik. Kezdjük ott, hogy én azért örülök az MTT-nek, mert az elmúlt évek során megtapasztalhattam, hogy milyen vezetőnek lenni. Kipróbálhattam, megismerhettem ezen keresztül önmagamat és ráérezhettem, hogy mennyire való nekem a felelősségteljes pozíció.

Az első igazán meghökkentő élmény akkor ért, amikor 2012-ben (vagyis még 2011. őszén) elnyertük a pályázatot. Gyakorlatilag attól a pillanattól kezdve, hogy a megbízást megkaptuk, valami legbelül átkattant és egészen másként láttam a világot, a többi embert és magamat is. Éreztem, hogy ettől a pillanattól kezdve a szavaimnak, a gesztusaimnak jelentősége van, felelősséggel tartozom ugyanis az emberekért, akár szervezői, akár résztvevői lesznek majd a rendezvénynek. Idén kétszer is éreztem nagyon hasonlót: a kirándulás napján, amikor reggel elmondtam a táborozóknak, hogy mit hozzanak magukkal, hogyan készüljenek, amikor fent voltunk a vízesésnél és jött lefelé az a 60-70 ember, akik egész nap kint voltak. A másik alkalom a hadijátéknál volt, ahol aggódva figyeltem a pályát, hogy ne essen el senki, vigyázzatok magatokra – és éreztem, hogy minden figyelmeztetés fontos, hogy olyan stílusban kell mondani, hogy átmenjen az üzenet. Ez az a felelősség, ami minden szinten jelen van, csak a léptéke más. Hogy mivel jár mindez, azt leginkább a hadijáték utáni órákban éreztem: olyan elemi erővel zuhant rám a kimerültség, hogy szó szerint ülve, nyitott szemmel meredtem magam elé és azt éreztem, hogy felkelni sincs erőm.

A felelősségből következik, hogy az embernek vezetőként mindenre oda kell figyelnie. Tényleg úgy vélem, hogy mindenre. Persze nem kell mindennel foglalkoznia, hiszen mérlegel lépten-nyomon, hogy mi fontos és mi nem, de hogy ne sikkadjon el semmi, mindent látni, érezni kell. Oda kell figyelni a beosztottjaidra, kezdve azzal, hogy mik az igényeik, mit szeretnének, mi az, ami őket motiválja. Miután kiadtad a feladatot, ellenőrizni kell őket, rendszeresen, helyettük is emlékezni minden határidőre, szükség esetén segíteni, megtolni őket. Aztán a munka során nyitott szemmel lenni a panaszokra, megfelelő módon tájékoztatni őket, védeni az érdekeiket, védeni őket úgy általában minden feszültségtől, indulattól, mert megérdemlik. Oda kell figyelni a linkekre, a fáradtakra, azokra, akik épp élethelyzetben vannak és a praktikus feladatdelegáláson túl ezekre is lépni kell. A jó vezető – úgy gondolom – ilyenkor egy kicsit barát kell legyen, aki meghallgat, tanácsot ad, ott van melletted. Nem könnyű, de ha jól működik a hierarchia, akkor nem kell több, mint 8-10 emberrel ezt megcsinálni, ami viszont vállalható kell, hogy legyen. Persze nem csak az emberekre kell figyelni: vannak körülmények, amiken rajta kell, hogy tartsa a szemét, vannak a világban dolgok, amikről tudnia kell (pl. az ivóvíz incidens most legutóbb), lehetőleg elsőként.

Az odafigyelés és törődés azonban csak mértékkel működik. Világos és egyértelmű mércét kell adni a feladatok teljesítése, a határidők betartása kapcsán és amellett, hogy az ember megértő és türelmes, van az a pont, ameddig az. Ez az a rész, amihez szerintem nagyon nem értünk MTT szinten és általában gond van belőle, rossz következményekhez vezet. Kell tudni erélyesnek, szigorúnak és határozottnak lenni, letolni, kritikát megfogalmazni, konfrontálni és ha kell, elbúcsúzni is. Fájdalmas, nem könnyű, de meg kell csinálni. Gyermeknevelésben, kutyával, lóval sem engedékenyebb az ember, mint azt illene, mert előbbinek elcseszi a személyiségét, utóbbi kettő pedig harap és rúg. Ugyanez történik azzal a beosztottal, aki nem végzi el a munkáját és ez semmilyen következménnyel nem jár. (Persze vannak kivételek, de nem jellemző.) A fokozatosságnak itt is meg kell lennie, ne az legyen az első visszajelzést, hogy annyira elégedetlen vagyok a munkáddal, hogy inkább nem dolgozom veled tovább. Sajnos vannak kirívó esetek, amikor az embert önmagától kellene megvédeni. Ez az a pont, ahol a vezető eszköztára is hiábavaló, vagy megszabadul a csak kárt okozó szervezőtől, vagy elszigeteli, amennyire csak tudja, aztán amikor a feszültségek enyhülnek, akkor beszél vele újra, tisztázza a helyzetet, visszajelzést ad és ha kell, támogat. A hajós filmekben ez az a jelenet, amikor a kapitány maga vágja el az árbóc kötelét, hogy egy matróz vesszen a viharos tengerbe, ne az egész hajó.

Felmerült többször a bizalom kérdése. Úgy vélem, hogy szerelemben és barátságban lehet csak beszélni feltétel nélküli bizalomról, munkahelyzetben nem – márpedig az MTT-s szervezés munka. A bizalom nem adott, azt ki kell mindkét részről érdemelni. Lehet tenni érte: az előző bekezdésekben leírtak szerint viselkedve és megteremtve azokat a helyzeteket, amikor a bizalom kiépülhet. Idő és alkalom. Személyes találkozók, beszélgetések, közös munka nélkül nem fog kialakulni. A beszélgetés és a közös munka nem ugyanaz, mindkettőre szükség van. Az időt a vezetőnek kell beosztania, neki kell látnia, hogy kinél mennyire van szükség. Nem kell erőltetni, alapvetően ez nem egy nehéz feladat, de tudatosan figyelni kell rá.

Szintén külön érdemes beszélni a kommunikációról, aminek hitelesnek kell lennie. Ehhez a következetesség és a valódi őszinteség kell. Nem bunkón, nem a másik lelkébe gázolva, de az emberek többsége nem hülye, pontosan és azonnal megérzi, ha nem mondanak el neki mindent, vagy nem úgy, ahogy az van. Adjuk ehhez hozzá az MTT-s informális pletykahálózatot, aminek egyetlen ellenszere, ha az embernek nincsenek titkai – vagy ha igen, akkor tényleg titkok és csak ő tudja őket, senki más. Minden mindennel összefügg, így a bizalomhoz kell az egyenes kommunikáció, a feladatok delegálásához és az odafigyeléshez szintúgy. A kommunikáció két irányú dolog, de a vezető felelőssége megteremteni azt a légkört, hogy a beosztott bizalommal legyen feléje, és mondja, ha baja van. A vezetőnek tudnia kell mérlegelni, hogy kivel mit és mikor közöl. Van olyan, amit a levlistán ír meg, van amit csak személyesen. Van, amit jóval előtte és van, amit csak akkor, amikor nagyon muszáj. Van, amit megkérdez és van, amit közöl. Hogyha hitelesen teszi, mindegyik működni fog.

Kemény feltételek, van akinek zsigerből megy, van akit lehet rá tanítani és vannak valószínűleg reménytelen esetek is. Egy jó főszervezői közösségben – rendezvénytől függetlenül – a hiányosságokat lehet pótolni, kiegészíteni, átvenni bizonyos feladatokat, de a felelősségvállalás és az odafigyelés nélkül nem megy. Ez a két dolog, ha megvan, akkor remek rendezvény-szervező lehet bárkiből. A befektetett munka pedig meghálálja magát, lesz sok elégedett résztvevő és lelkes, a saját sikereinek örülni tudó, a hibákat megbocsájtó szervező. Időnként persze kell pihenni és érdemes odafigyelni rá, hogy legyen következő generáció is. Az, hogy a vezető jó tutor / mentor legyen, már egy másik kérdés…

Reklámok

One thought on “A vezetésről

  1. Angwen szerint:

    Átemelte Nóre Angawendeo és hozzászólt:
    Alapvetően egyetértek. Egy személyes kiegészítésem van: a lent leírtak a “tökéletes” (100%-os) vezetőt jellemzik. Szvsz 70-80%-tól már kimondottan jó vezetőről beszélhetünk, 90 fölött kiemelkedőről. És láttam már csoportot elműködni 50-60%-ossal is.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: