Narbnak

Nem hiszem, hogy segít, de most valahogy jött az ihlet, hogy megosszam veled. Elképesztően pocsék volt a viszonyom apámmal. Kellett hozzá, hogy mély depresszióban élte az életét éveken át, stresszes volt a munkája, szerintem a házasságuk sem volt az igazi anyámmal és az én kamaszkorom is másként alakult, mint ahogy eltervezte. Ocsmány veszekedések voltak, anyám kiborult, mi a húgommal bőgve hallgattuk az emeletről a gödi családi ház felső emeletén. Utána jött az első barátnő, aki szintén kiverte a biztosítékot, mert minek vagyok én ennyit Pesten, miért nem jövök haza, egyáltalán, miért nem jó nekem az az élet, amit elképzelt ő ott Gödön. Aztán jött a második barátnő, akivel összeköltöztünk egy kis albérletben. Apám persze ellenezte, elmondta, hogy azért van fent az új házban a szobám, hogy ott éljünk, ha együtt akarunk élni, persze mi hallani sem akartunk róla. Akkor aztán ő nem támogat minket, és valóban, a következő években egy forintot sem kaptam otthonról. Nem nagyon szorultam rá, sokat kerestem a tanításból, de sokat elmond a helyzetről, hogy apám bátyjáék megkerestek és adtak havonta 20,000 forintot, ragaszkodtak hozzá, mert hiszen őket is támogatta annak idején a nagymamám, nem is értik, hogy apám hogyan gondolja. A következő lépés az volt, hogy apám elveszítette a munkáját a nyugdíj előtt pár évvel, én meg ott ültem vele szemben egy családi ebédnél (elég rettentes hangulatban teltek), amikor is épp kifejtette, hogy miért faszság, amit épp mondtam, amikor valami nagyon elemi szinten átrendeződött bennem. Ott voltam huszonegynehány évesen, életem teljében, az oldalamon a párommal, a zsebemben a pénzemmel egy olyan otthonnal, ahová szívesen mentem haza, ő meg fogatlan, vén oroszlánként morgott és kaffogott, de gyakorlatilag erőtlen volt és gyenge. Attól a pillanattól kezdve nem nagyon tudott rám érzelmi zsarolással, fenyegetőzéssel vagy csak tekintéllyel hatni, hiába is próbálkozott. Egyszerűen tudtam, hogy nincs hatalma felettem.

Szerencsére idővel megváltoztak a dolgok, ő kigyógyult a depresszióból, elérte a nyugdíj-korhatárt, talált kisebb munkákat, amivel le tudta magát kötni, aztán a végén a történetnek megszületett az unokaöcsém, az ő unokája. Ma már azt mondanám, hogy jó a kapcsolatunk, időnként a szeretetnek is vannak megnyilvánulásai. Külön világban élünk, mások a céljaink, értékeink, de elismeri, amit csinálok, büszke rám néha, én meg minden rossz mellett hálás vagyok neki, amiért ma az lehetek, aki vagyok. Van pár év, amihez rossz emlékek kapcsolódnak és pszichológus kellett, hogy kiverekedjem magam belőle, de elfelejteni nem akarom ezeket, mert mivel apám fia vagyok, simán megvan minden esély rá, hogy újrajátszom azt a forgatókönyvet. Emlékezni akarok, hogy időben észrevegyem a jeleket és megváltoztassam a végét.

Reklámok

3 thoughts on “Narbnak

  1. Narbeleth szerint:

    Köszönöm!
    (Majd megkeresnélek egyébként is személyesen, ha lenne rám időd és lenne kedved beszélgetni. 🙂 )

  2. Narbeleth szerint:

    Köszönöm!

  3. csatahajo szerint:

    Szepen irtad le.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: