Filmek

A hétvége mozizással és kalózkodással telt. Ugye péntek este volt Merchants & Marauders, ami a kritikák ellenére szerintem igenis jó játék. Nagyon jól hozza a karibi hangulatot, ahogy az ember kormányozza a kis hajóját a kikötők között, aggódik, hogy ne akadjon össze kalózzal, figyeli, hogy hol mit lehet ráaggatni a hajóra…

Tulajdonképpen ehhez néztem a Black Sails sorozatot, ami összességében nem nyűgözött le nagyon, mondjuk 6/10. Nem rosszak a színészek, de a történet nagyon vontatott, sok szálon fut és néha érződik, hogy azért kell, hogy ne legyen magas a produkciós költség. Maguk a csaták jók, meg a CGI hajók sem zavaróak, csak kevés van belőlük. A sok punci és cici tökéletesen felesleges, helyette bemutathatták volna jobban azt a nagypolitikai közeget, ami körbevette a karibi térség kereskedőit.

Ágival néztük a Pride-ot vasárnap, ami egy hibátlan angol komédia és ütős volt, amikor kiderült, hogy több mint a fele igaz. Nézzétek meg, tényleg és ha lehet, Zotyát is vegyétek rá, hogy nézze meg. A 80-as évek Angliája, welsh bányászok és londoni melegek, sok jó zenével, meg egy csomó jó, máshonnan ismert színésszel, akik persze jól hozzák a meleget. Komolyan, végignézve az embernek kedve támad emberjogi aktivistáskodni. Más, hogy mennyire szomorú, hogy hol tart ez a helyzet ma Magyarországon… A film 10/10 a maga műfajában, hibátlanul összepakolt, pörgős darab.

A másik film a Clint Eastwood féle American Sniper, ami nem tudom, hogy miért lett ennyire felhypeolva. Nem rossz, de azért messze van a korszakalkotótól. Van benne amerikai pátosz és patriotizmus dögivel, a háború borzalmainak érzékletes bemutatása, de a sztori ott ér véget, ahol érdekes lenne az egész. Ez is persze onnan derül ki, hogy utánaolvastam wikipedia-n. A főszereplő mesterlövész, a hős ugyanis úgy halt meg, hogy egy PTSD-s katona a lőtéren lelőtte. Olyan kérdéseket vet fel ez, amit kurva nehéz megválaszolni, miriádnyi szempontot hozna be, de ezt a filmben ekkor már a stáblista pörög. Előtte meg láthattuk, hogy a hős vívódik a családja és a kötelessége között, maga is PTSD-ben szenved, Irakban a helyzet egyre rosszabb, az amerikai hadsereg meg továbbra is a tévedhetetlen gépezet. A film 7/10, elsősorban a színészek miatt, másodsorban azért, mert nem szájbarágósan, de bemutatja a mesterlövész szerepkört, de sok benne az elvesztegett lehetőség.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: