Mikről maradok le…

Kipróbáltam a reader funkcióját a WordPressnek és kiderült, hogy itten kérem zajlik az élet a kommentek között. 😀 😦 🙂

A minap volt ugye Mil születésnapja, ahová mi is kaptunk meghívást. Örömmel mentem, de tudtam, hogy nem akarok sokat maradni. Egyrészt ez volt a nap, amikor Ágival kettesben akartunk lenni nagyobbrészt, másrészt nem szeretem az ilyen jellegű összejöveteleket. Sokan vagyunk, keverednek benne azok az emberek, akiket szeretek és akik nem különösebben fontosak vagy épp kifejezetten idegesítőek/zavaróak. Szinte esélytelen, hogy értelmes, tartalmas beszélgetés alakuljon ki. Történetesen most az ünnepelt Milnek lehetett örülni, meg végül ami jó volt, hogy a paradicsomszeleteléssel hozzájárultam valamelyest a vacsorához. Meg persze vittünk egy pár üveg sört, ami ott biztosan jobb helyen volt, mint nálam a hűtőben. Emellett tudom, hogy ez nem az én közegem. Nem lehet beszélgetni komolyan. Nem feltétlenül komoly dolgokról, inkább csak úgy komolyan, hogy az ember odafigyel a másikra, ahhoz túl sokan vagyunk, nagy a nyüzsgés.

Ugye Pillangó Zotyával kapcsolatos posztja alatt gurultak szét az indulatok. Kedvelem Zotyát, Anyádhoz is sok szép emlék kötődik. A Savaria fesztivál, a disznóvágás, egy hosszú, éjszakába nyúló beszélgetés Hannáékkal, a gombászáson készített fényképek, meg persze Zotya szerető, önzetlen törődése. Aztán az utolsó alkalommal már nem éreztem jól magam. Sok volt az ember, akikkel szerettem volna, sem tudtam együtt lenni. Úgy éreztem, hogy mindenki ott akar lenni, de aztán ne ért oda. Vagy csak egy panzióba jött. (Persze nem mindenki, meg nem is beszélgettem sok emberrel, de ott rossz emlékek égtek belém, Zotyát meg kifejezetten megsajnáltam a végére és csak remélni tudtam, hogy van még öröme a házigazda szerepben.)

Tegnap előtt Ickével beszélgettünk és teljesen zavarba jött, mert szóba került, hogy lesz a hagyományos közös születésnapja Metával, dehát engem nem hívott meg, mert úgy gondolta, hogy nem jönnék el úgysem, nem szoktam menni, meg nem az a társaság. Én meg nem is értettem a zavarát, elmondtam neki, hogy ne vicceljen már, eszem ágában sincs, nem érzem ettől rosszul magamat. Miért tenném?

A két emberes helyzeteket szeretem. Amikor eltelik egy óra (de persze van olyan, akivel elég egy perc), és már őszinte érdeklődéssel hallgatjátok a másikat, mert fontos. Akkor is fontos, ha évente egyszer tudtok találkozni, ha közben nem is hívod, nem beszéltek. Megvan a szándék, az önzetlen szeretet, meg persze a jóllét, ami ahhoz kell, hogy a másik ne pótlék legyen, vagy ha az is, kölcsönös legyen a kapcsolat.

Nagyon szeretem Ádámot, akit bármikor felhívhatok, akkor is, ha egyébként mostanában csak évente három-négy alkalommal játszunk valamit közösen. Most épp nincs szükség a hosszú órás sétákra, a bármikor intézhető, fél órás telefonbeszélgetésekre. Jól van, jól vagyok, éljük hát az életünket, de abban a tudatban, ha bármelyikünknek is szüksége lenne a másikra, csak fel kell venni a telefont.

Szeretek Ildivel együtt vacsorázni a Chagallban, amire szükség van amellett is, hogy négyen sem vagyunk sokan és azok a beszélgetésem sem felszínesek. Csak kettesben tud az ember igazán őszinte lenni, akkor elég a figyelem és az idő. Utóbbiból nagyon kevés van (munka, szórakozás, alvás), így aztán nagyon jól be kell osztani.

Advertisements

6 thoughts on “Mikről maradok le…

  1. lairenda szerint:

    Értelmes hsz: én beállítottam, hogy a kommentekről is kapjak mélt (ez még akkor volt főleg hasznos funkció, mikor olyan munkahelyem volt, ahol csak https működött), így nem maradok le ezekről.
    A Witcher-kritikát meg kíváncsian várom!

  2. pipacs55 szerint:

    Akkor is fontos, ha évente egyszer tudtok találkozni, ha közben nem is hívod, nem beszéltek. – thank you Zsolt. Igen, én is így működöm, nem látom értelmét a havi kötelező hogyvagyhívásnak vagy rácsetelésnek

    • zsgothpunk szerint:

      Azért hangsúlyoznám, hogy Ádámmal előtte négy-öt éven át rendkívül intenzív életet éltünk, gyakorlatilag hetente találkoztunk, órákat beszélgettünk, mászkáltunk. Valószínűleg ma is így lenne, ha nem két gyereket nevelne a munka mellett. Illetve egyszerűen neki (ahogy nekem) nincs rá igény, a többségnek van rá igénye.

  3. pipacs55 szerint:

    értem én, hogy szarember vagyok

    • zsgothpunk szerint:

      Nem gondolom, hogy az vagy, az utóbbi években meg nem tudom, hogy mi történt veled. Talán nem jó helyen keresgéltél, talán tényleg többet kell kezdeményezni, nem tudom…

  4. pipacs55 szerint:

    Nem Zsolt. Ne próbálj cuki lenni. Egyszerűen szar ember vagyok, elfogadtam, nem vagyok büszke rá, de szerintem az az egészséges, ha az ember elfogadja önmagát, nem? 😀

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: