Hétvége

Hosszú lett, kezdve talán ott, hogy Ringgel találkoztunk munka után. Hosszú beszélgetés, süti, hotdog, autóban üldögélés (és még a Temple of Elemental Evil boardgame is bezsákolva). Szombaton aztán AL, ahol végre játszottam. Elég vegyes volt. Egyrészt jók voltak a játékostársak, a sztori úgy is érdekes volt, hogy egyébként olvastam a modult, másrészt viszont a mesélő nem lett a kedvencem. Ez az a srác, amelyik szervezi a dolgot, de elég hányaveti, ráadásul nem valami okos. Azon teljesen leakadtam, hogy a saját ötletét akarta ránk erőltetni, majd amikor ragaszkodtunk a miénkhez, akkor elég kelletlenül mesélt tovább. o.O A nap jósága volt még, hogy megvettem az Eberron alapkönyvet és hozzá a Five Nations kiegészítőt. Szeretem ugyanis ezt a steampunk hangulatú, egyedi D&D világot. Utána Mass Effect karaktergenerálás, ami jól sikerült. Jó volt dumálni, meg enni, meg a karakterek is tök jól sikerültek szerintem. Kíváncsi leszek a rendszerre. Vasárnap egyébként semmi sem történt, Witchereztem, Ágival ettünk, pihiztünk, még a viráglocsolást is mára hagytam.

Egyelőre nincs sok dolgom, de legalább kialudtam magam, így nem vagyok zombi. Ma este beszerzem a kártya árának egy részét, holnap meg Dragon Age (ha el nem marad). Szerdán Armada, csütörtökön Momó, pénteken meg online mesélek. Jut eszembe, erre készülnöm is kell!

Reklámok

2 thoughts on “Hétvége

  1. momo2006 szerint:

    Nem hétfőn? Vagy ezt még akkor írtad, amikor úgy volt, hogy csüt? Csak hogy nehogy hülyeséget mondjak.

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: