Pár sor

Nagyobbrészt arról, hogy tegnap tízkor ágyban voltam, talán negyedig olvastam még, aztán aludtam, erre ma Ági telefonjára hatkor keltem (ő nem bírt), szóval most az egész világnak a kurva anyját egy vödör kóla után és a második kávét kortyolgatva. A HotOE még mindig nagyon jó, ráadásul a nyomtatószolgáltatónál kinyomtatják nekem szépen a 7. kiadás játékhoz szükséges fejezeteit, lesz hozzá diplomakötés, rajta arannyal gravírozott Call of Cthulhu felirattal. Hihihi. Nem olcsó, de mivel a könyvet nem lehet még kapni papírformában, meg amúgy is, még kb. egy hétig dühös vagyok a Chaosiumra, hogy három éve fizettem be a HotOE-ra, ezért addig nem is venném meg.

Anyagilag egyébként fentiekkel együtt egész jól zárult a hónap. Jót tesz, ha az ember nem rendelgeti szanaszéjjel magát a netről, illetve a közelébe sem megy a társasjáték-boltnak. Még el kéne menni a héten a fogorvoshoz és akkor minden mondén fontosat le tudnék húzni a checklistről.

Péntektől vasárnapig három D&D játék van betáblázva, kicsit sűrűre sikeredett. Pénteken roll20-on, szombaton a Sárkánytűzben, vasárnap meg otthon. Most nem bánnám kicsit, ha a vasárnapi elmaradna, mert befejezhetném a Batmant vagy folytathatnám a Witchert. (Ma reggel a korán kelés eredméneyképpen egy nekker harcost elejtettem Skelligén. 😀 )

Az írnivalók meg csak tornyosulnak, de legalább ma reggel a Lassi cikkbe belekezdtem.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: